'56 ÖRÖKSÉGE
Október 23.
Egy pillanat, s mint varázs-ütésre
kivirul a város sötét arca,
a gyászfátyol lehull, a könny letörölve
mosolyra derülnek a sírók ajka.
Egy pillanat - ilyen még nem volt,
a szabadság szele végig vágtat
és leírhatatlan öröm-ujjongás
részegíti meg a sáros utcákat.
A bezárt kapuk sorba kinyílnak,
zárt, görcsös karok már ölelésre,
ragyogó, fényes, sugárzó arcok
tisztult fényben rohannak előre.
Ilyen csodálatos ujjongás lehet csak
a halott lelkek feltámadása,
mikor a szabadság zászlaját kitűzik
a legázolt népek horpadt sírjára.
A szent őrjöngés egekig ható,
mikor a nép itt új életre ébred,
a rémálmok mind a pokolra hullnak,
a megnyílt sírok is lerázzák a földet.
Mintha arkangyalok fényes trombitája
a feltámadás szent kürtjeit fújnák,
egy csodás áram eggyé forraszt össze
egy nép felszabadult és forró imáját.
A fél évszázad rémálma levetve,
új vihar készül villámokat szórva
milliók hite mind egybe fonódva
tüzes csóvát vet a gaz elnyomókra.
Csak szent halleluják, ékes hozsannák
szájról szájra az utcákon verődve
az ablakokban kis gyertyák világa
fáklyák ragyognak a remény fényébe.
Az erőszak hatalma csak füst és pára,
a levert bilincsek helyet cserélnek,
a magyar rög felkél a csillagokig,
s felzeng a győztes, csodálatos ének.
Végig harsan már a fő utcákon,
a kis zugokból visszaverődik
a csodálatos és boldog ujjongás,
mely ezerszer újra s újra visszhangzik.
Milyen csodás, szent diadal-mámor
üdvözli ragyogón a szent csodát
a szabaddá vélt lelkek és karok egy
szabad nép homlokán vonnak glóriát.
Virágfüzérek, koszorúk hullnak
a bátrak és hősök lába elé,
egy koldus nép szabadságát hozzák
ölelő karok nyúlnak az ég felé.
A haza földje már honunk lesz végre,
nem börtön, mit idegen kulcsok zárnak
a nép ujjongón szállani szeretne
fényes ívén a hadak útjának.
Vérrel
Nekünk kellett itt vérrel felírni
a bolsevizmus redves arcára,
mely erőszakkal és vérrel próbál
rávinni - milyen a pokol tornáca.
Nekünk kellett itt vérrel felírni
a szabadság mily piszkos és szennyes
paradicsomot aggatott nyakunkra
s lett az ember arca undok és fekélyes.
Nekünk kellett itt vérrel felírni,
a szolgaság, erőszak és gyűlölet
emberiséget gyilkoló igéit,
ahol csak mindég gyilkolnak, ölnek,
nekünk kellett itt vérrel felírni
hogy bemocskolták a szent lobogót,
hogy ne higgyenek a gaz ördögöknek
- csak gyilkos tettek és hazug jelszók.
Nekünk kellett itt vérrel felírni
amit százszor is ormaira tűzött
az élet, a jövőkért harcoló eszme,
mely az igazságra itt felesküdött.
Nekünk kellett itt vérrel felírni
a gazra ráolvasó ítéletet,
hogy pusztulni kell a pokoli gazságnak
mely öli, gyilkolja az emberiséget.
Nekünk kellett kitt vérrel felírni
a sátánt, a gonoszt pokolra űzve,
hogy az igazságot, szabadságot
az ember végre zászlóra tűzhesse.
+++
Csillagig törő vakmerőség
és sátán-trónokat ledöntő téboly
lendít előre a jövőkbe, hol
hulló láncok és letört béklyók
között megállhat itt már végre
az ember - ezerszer újra idézve
a múltak őrült, borzalmas rémét,
az elsodró bűnök meredélyét,
és századok szennyét, piszkát lehántva
mosolyog fényes sugárként
a vissza-kacagó tiszta világra,
víg nevetésre, hajnalokra, virágra,
a napfényes, csodás nagy látomásra.
+++
Tollamat íme, vérbe mártom:
ezrek, milliók vére lángol
a sátán gonosz cinkosai ellen
ez igaz történet néhány sorából,
mielőtt még kiverné kezemből
a bűn, a gazság tőből levágva
mint igaz tanú már elítélve
égek a pokol izzó torkába...
lángol a véres toll - lássátok,
ahol a sátán ült a trónra,
milliók nyögnek rabigába törve
az ördögi rém gyilkos poklába...
tollamat, íme vérbe mártom,
s lángot vet a fehér papírlap,
az elnyomott milliók lázadása
egy kis metszete csak az igazságnak
melytől - ki ember - már visszaborzad.
+++
Tüzes orkán - én meg nem állok,
míg el nem pusztítom a rongy világot,
rárohanok, szétmarom, cibálom:
villám-tűz gyúl a palotákon.
Mint őrült vágyak ámokfutása,
mint gyilkos álom lidércnyomása,
úgy rontok rá, mindent szétdúlok,
míg a gonosztól meg nem szabadultok
mint iszonyat hó-lavinája
pusztítok mindent rájuk rohanva,
és betemetek minden dög-leheletet,
máglya tüzemben didereghetnek...
Vérre csikorgó vad szenvedéllyel
száguldok végig a világ torán,
zúdítom le a gazt a pokolra
pusztítva mindent, mint tüzes orkán.
+++
Nos! - döntöttem, mindent
felteszek egy lapra:
szabadság vagy halál? - a tét ez,
mennybe vagy pokolra,
oda jutottam, ahonnan már
nincs vissza út,
pucér ököllel verek egy nagy
bezárt kaput,
kettőnk közül - a sors eldönti
kit szán halálra,
száz gaz végzettel, gyilkos fegyverrel
szállok csatába...
a végső döntés: a zsarnok vagy én
és eb, aki bánja!
+++
Végre értsd meg, ez nem babra megy,
itt élet-halálra, a jövődre megy
s nemcsak tiédre, de mindenkiére:
hogy mi vagy ők? Ez itt a vége!
Hát állj báván, megdermedve,
küzdj, harcolj, még nincs elvégezve,
bátran csak előre - az ellenedre,
a sátán mancsát verd már bilincsbe!
Vagy az életed, vagy ő, a sátán,
űzd hát pokolra a gyilkos ármányt,
ha nem megy szépen, hát erőszakkal,
semmit sem értél a szép szavakkal...
végre értsd meg, ez nem babra megy,
itt élet-halálra, a jövődre megy,
s csak úgy juthatsz itt boldog életre
a sátáni trónokat porba ledöntve.
+++
Csak rotáld! hulljon a férgese, gazza,
repüljön szerte a pernye, a polyva,
az ocsú, a konkoly: mind a szemétre
s maradjon végül a tiszta búza.
A gonosz örökké fertőzi vetésed,
mérgezi jövőd, véred és életed,
aki nem vigyáz, elönti a burján,
s ezer giz-gazzal szövi át a földed...
rostáld a gyomot, szemetet, dudvát,
s tiszta magvakkal szórd a barázdát,
nemcsak a földbe, a lelkekbe is...
így éledhet ujjá a tiszta igazság!
Így csak könnyebb
Korhadt a világ? - könnyebben kap lángra,
A sárba rohad? - könnyebb széttiporni
a moslékos vályún kérődzik a csorda-
annál gyorsabban fog megfutamodni.
Romokból torony? Ki hisz itt benne,
kártyából a vár? - egy kis szél ledönti,
halál, pusztulás, hol véres a zászló,
hazug a jelszó, már senki se hirdeti.
Az ige elaggott, elpukkant léggömb,
a trón összedől - buborékra épült,
a hazugság-halom magától rogy össze,
a hitvány bilincs is lehull itt végül.
Korhadt és rohadt ócska tákolmányok,
miket sátán-furfang épített magasba,
láthatod: rohad, omlik, szertezüllik,
oda kerül - hová való: a pokolra...
a pribék, a zsarnok nyögjenek alatta.
Csak fél évszázad
Csak fél évszázad, s már összeomlott,
mint kártyavár, úgy dőlt halomra,
papírkupac lett a sátán-bibliából,
úgy foszlik, omlik szét darabokra.
A nagy álom - csak hazugság igézet,
homokvár - mint dőre, gonosz ábránd
porrá vált, mert nem volt benne lélek,
halálfej vicsorgott ócska vitorláján.
A kalapács mivel szétverték a fejed,
a sarló, mivel itt jövőd learatták,
a hitvány rongy - a véredtől volt vörös,
a bitó, mire itt néped felaggatták.
Mind messze tűnik, lépj hát át rajta,
a világ halad indulj hát előre,
a dőlt romokon átlép az idő,
így jutsz boldog és fényes jövőbe.
Felpattannak
Felpattannak a börtönök,
lehullnak, széttörnek a láncok,
a szabad világ zászlaja
ragyogja fényét már tirátok.
Akik eddig a zsarnokság
gaz talpa alatt nyögtetek,
felszabadítók dübörögnek,
s a szabadság zeng már éneket.
A gyilkos cellák, durva ütések
sebhelyeit lágy írral gyógyítja
a sötétség és kínzás ráncait
felváltja itt a hajnal pírja.
Te ezer veszélytől üldözött
a gyász letelt, csodás szabadság,
hát üdvözlégy - ujjongjatok
a börtönrácsokat végleg kitárták.
A szabad világ kinyújtja kezét felénk,
a gonosz fegyverek éle kicsorbul,
és a felmentő, harcos szeretet
győz, már senkinek vére se csordul.
Képletek
Képletek, dogmák, szabályok, tételek,
mint kártyavár - pillanat - összedőlnek,
ha a szabadság zászlaja kibomlik
a poklokon is túllép az élet.
Paragrafus-dzsungel elsöpörve,
beteg hazugságok és drót-kerítések
mind csak saját vérükbe omolva,
hol a szabadság szent tüzei égnek,
Beteg eszmék, gonosz ámítások,
miknek nevében ölnek és gyilkolnak,
szertefoszlanak, mint ócska rongyok,
hol a szabadság zászlói lobognak.
A hazug bibliák hol is vannak már,
ideológiák, ki emlékszik rájuk,
a sátáni igék hitvány könyvtárai
viszik pokolra a gyilkos hazugságuk.
Így roppannak szét
Így roppannak szét az elaggott eszmék
így dőlnek össze a hitvány kártyavárak
amik világot hódítani jöttek,
de csak ócska papír-halmok voltak.
Átgázolt rajtad vad szöges csizmával
vér és veríték kélt itt gyilkos nyomán,
a szenny , a mocsok: csőcselék, ujjong
eljött a napod a pokolból a sátán.
A terror és zsarnokság vipera hada
gyűlölet, erőszak, gyilkos fegyverek
mindent pusztítva rád rohantak,
aljas vágyakkal vért szüreteltek.
A pusztítás, hogy dőlnek össze várak,
itt a vihar - felkelnek a népek,
a gyilkos eszmék papír-halmai
mind a gyilkosok fejére dőlnek.
Robbanás
Máris robban és hull szét darabokra
hiába nőtt fel akár az égig,
hiába rohant, mint éhes farkas
véres zászlókkal a világon végig...
Bár száz vörös horda csikorogva,
tankok, ágyuk és minden hiába,
áttör az élet, már riadóra,
mert milliók vére alá aknázta.
Volt magas trón sok ékes zsoltár,
áldozatoktól vérszínű oltár,
fényes szelek és fényes ösvények
a selyem zászlók fennen lobogták.
Most láthatjátok - mivé lett mára,
mind porba már, mind füst és pára,
a fényes utak hová futottak,
a milliók átka alá aknázta.
Az élet túllép, a jövők hitét
viszi az ember, s menti életét,
s ez ott marad, csak átkos, véres rongy
a porba rohadva holnap szerteszét.
Ki és kivel?
Nohát: ki, kivel és ki, ki ellen
alkudott össze saját népe ellen,
erről nem beszélt eddig a történelem.
Csak leplezve ötöltek, hatoltak,
hogy eltakargathassák az igazat,
most már vége a hazug szólamoknak.
Csak táncoltak itt jobbra és balra,
és mindég tapostak a magyarra,
ez volt az idegen átkok farsangja.
Így árulgatták a nép ügyét,
hogy bendőjüket megtölthessék,
s közben mi ittuk az utálatos lét.
Nohát: ki kivel és ki, ki ellen,
már eldöntötte a történelem,
nem fellebbezhetsz az ítélet ellen.
Szabadon szavaz a nép, az ország,
ítélet készül, és megkapja jussát
a jó s a gonosz - ideje már,
most mindenki számadásra áll.
A legendák népe
Ez a legendák hősi népe,
százszor. ezerszer felkel újra,
hogy lerázhassa végre a jármot
s így indul újra szabad utakra.
Hősi álmok, csodálatos regék,
apáról fiúra rejtve szállott,
most újra felkél, fegyvert ragad, hogy
kivívja végül a szabadságot.
Dalolják regősök, csodás énekek,
le nem győzhető álmokról beszélnek,
bár a történelem még hallgat róluk,
de a tanúk még most is élnek
A zászlók rongyos, de tisztán ragyog,
a had koldus, de hősen robog,
vágtatnak ott fenn a szabadság egén,
a pokoli gazság vak éjjelén.
Áradat
Mint áradat rohan, sodor,
nem győzhet rajta a pokol,
ezer ördöge hiába támad
győztes zászlaja leng a szabadságnak.
Nem hátrál soha, gátakat tör, rombol,
riadó kürtje zeng itt a magasból,
szíveket cserél ki, lelkeket tör fel,
az igazság fényes igézetével.
A ledőlt börtönök romjain,
ma már a z igazság fénye int,
tüzes lobogók lengetik
a szabadság csodás álmait.
Jeltelen, horpadt sírok felett
száz vágtató , fényes üzenet
a milliókat szent lángra gyújtja
s a világ felragyog - megújulva.
Elkiáltom
Hörgő torokkal is elkiáltom,
a zörgő csontokat is ,ha kell, kiásom,
a hősi seregek riadóját, hogy a
gazság vára porba omoljon.
Ha kell millió holtak élén,
lent a sötétség sűrű mélyén,
vad kísértetként csörgetve a láncot,
mert tudom, én győzök mégis a végén.
Kikaparom a múltak örök álmát,
és kigyújtom az igazság lángját,
hogy pokolra kerüljön minden szemét,
s lerázhassuk a gazság hatalmát.
Tíz körömmel is - ha kell - kivájom,
hogy felragyogjon végig a világon
az igazság lángja fényesen kigyúlva,
s győzzön az igaz a gonoszságon.
A fényes lobogók
Újra fényesítsétek a lobogókat,
tiszta hitekkel, szent szavakkal,
és már milliók gyűlnek alája
új harcra törő, elszánt akarattal.
Új dallamok, új fényes álmok, és
boldog jövőkbe lendülő hitek
ragyogóbb szemek, edzettebb akarat,
erősebb fegyverek, mik újra élesednek.
Új, csodás igézet- magasba lendítő,
szent, tiszta álmok, megváltó csodák,
mik elsöprik a múlt rabló várait,
valóra váltják a milliók álmát.
Újra fényesítsük a szavakat is,
hogy a szíveket magasba ragadja,
mint tajtékzó ár, törje szét a gátat,
mely itt a sátánt emelte magasba.
És a fényesedő, igaz hitekkel
új világ épül, ragyogóbb álmok,
a testté lett ige, tettekben élő
népesíti be az új, szabad világot.
Döntés
Döntsd el végre, hogy hova állsz,
előre mész vagy meghátrálsz,
fényes a cél: a szabadság
lengeti bátran zászlaját.
Aki merész és harcra kész,
a hős itt elnyeri jutalmát,
terád tekint, légy te a hős,
ne habozz hát , int a világ.
Most, mikor várnak és haboznak,
nem tudják merre, miért, hogyan,
most itt a gátra kiállni,
ki látja a célt, az bátran rohan.
Előre hát, indulj, száguldj,
a hit, a cél lendít előre,
ne várd bénán - millió indul,
hogy a szabadságot végre elérje.
Gyertek!
No gyertek, táncoljunk hát rogyásig,
elment az egyik, most jön a másik,
a láb kisebezve, vérzik a lélek,
mint kik örök sírdöngölőre lépnek.
Volt itt német, tatát, török, császár,
a csőcselék, a rúd mindég rád jár,
s most a gonosz, a hazugságok árja
nem járhatja soha egyik se magába.
Mindég csak jöttek, vadul tivornyáztak
szétrúgták itt az otthonod, a házad,
duhaj kedvvel, idegen átkok foglya
ördögök karján keringtél pokolra.
Talán most végre, egyedül maradva
új hont építhetünk konok akarattal,
hazánk, házunk nem rugdalják széjjel
ágyúval, tankkal, gyilkos erőszakkal.
Fogj hát fegyvert!
Fegyvertelen csak senki vagy,
átvágják torkod, egy pillanat,
és földre hull a lobogó,
rajtad osztoznak a varjak.
De ha fegyver van a kezedben,
a jövő tiéd, szétfut a horda,
mert nem áll mögötte az igazság,
csak egy idegen, fegyveres banda.
Gyáván megfut, már új gazdát keres,
hol moslékot döntenek vályújába,
kik, ha rájuk fegyvert szegeznek,
megfutnak már hátat fordítva.
Az igaz hitek hős seregének
soha, senki ellent nem állhat,
mutass példát, szegezz igaz célt
a rothadásra ítélt világnak.
Csak akkor érheted el a célod,
ha fegyvered van, kemény acélod,
és te gázolsz át a sátán poklán,
ha erősebb fegyver is támogatott.
