GYŐZELEM
Ledől a trón
Halálra ítélt uratoknak
hiába raktok száz szép palotát,
győz rajta az idő, a végzet,
mi nem szánja a zsarnokok hadát.
A gyilkosok is mind eltűnnek egyszer,
a rablott holmi mind itt szertehull,
drágakő, kincs, mind átokká válik,
örök ige: minden elpusztul.
Összerabolhat mindent itt a gazság,
falak nőhetnek márványból az égig,
hazug csillogás - itt annyi hiú gőgnek
és vak ámításnak láttuk már a végit.
Egy számít csak s az kérlelhetetlen
pusztít mindent, mit öröknek véltek,
és holnap nem is emlékeznek rájuk,
s vígan kacagnak, akik itt túl-éltek.
És a sátán-hadak büszke tornyai,
véres fegyverek semmibe vesznek,
csak azok élik túl, kik a barázdákba
igaz hiteket és új magot vetettek.
Mert az idő - lásd - könyörtelen,
nem nézi gőg és kapzsiság,
nem szánja halál, gyilkosság
istenek ellen emelt templomát,
de kegyetlen, vadul, hidegen,
kacagva rongy, gonosz elveken,
pusztítva, vígan indul tovább, s átlép,
hol vérből építettek gyilkos palotát.
Az él tovább
Zsarnok, királyok, hadvezérek
mind tovatűntek a távoli múltban,
semmibe hulltak verhetetlen hordák,
s a győztesek dicső emléke hol van...
AS kincsek senkit sem boldogítottak,
csak milliókat préseltek nyomorba,
s a dicső városok - földig omoltak,
a csodás ívek fénye mára hol van?...
Minden elrohad, hír, kincsek, dicsőség
a háborúk átka csendbe simul itt,
de ha két kéz halkan fogja egymást,
a jövő - a csillogó szemekben fénylik.
Csak az él tovább, ki világokat épít,
csak az a fohász, mi felnő itt az égig,
csak az a gondolat teremtheti hittel
a jövőt, mely bátran átlépi a régit.
Csak az él tovább, ki új életeket
indít, nem kérdve merre, hogyan,
és bele épül hitekbe, jövőkbe,
örökké él a késő századokban.
Csak az él tovább, ki a földeket
fogva gyökérrel, új igákba hajtja,
világvárosok omlanak össze,
de örök a földek életet újító,
s jobbat teremtő, csodás hatalma.
Holnap
Holnap átlépünk rajtatok,
pribékek, börtönök, zsarnokok,
s minden , ki vért s könnyet vetett,
a halál nem szánja éltetek...
pribékek, börtönök, zsarnokok:
holnap átlépünk rajtatok!
Mert felkelnek az elnyomottak,
a gyilkos trónok porba omolnak,
ki más sírdombján jutott magasba,
reszketve jajgat vérbe fagyva,
a gonosz trónok porba omolnak,
mert felkelnek az elnyomottak.
Hős harcra kél itt mind, aki ember,
s írtja a gazt vad gyűlölettel,
s ki bűnös szűkölve, összebújva
mellét verheti, átkozódva,
s írtja a gazt vad gyűlölettel
hős harcra kelve mind, aki ember.
Mérlegre áll, ki élt a bűn zsoldján,
s kihull az idők nagy rostáján,
ki kéjjel más vérében fürdött,
vagy vért ívó sátánra esküdött,
kihull az idők nagy rostáján,
mérlegre áll, ki élt a bűn zsoldján.
A jövőket ki nem értette meg,
túllép az élet a bűnös felett,
nincs kegyelem: a sors nem szánja
a ledőlt trónokat halálra szánva
túllép az élet a bűnös felett,
mert a jövőket nem értette meg!
Szabadságharc
Kancsukát rettegő milliók ma
kinyújtják göcsörtös karjaik,
évezredek roppant keserve
mind egy folyamba gyűl ma itt.
És ha nem tanult még a pribékség,
vérbe borulnak az éjszakák,
máglyára kerül a hazug betűírás,
mi nem érti az új idők szavát.
Jajok most győztes ujjongásba törnek,
a parázsló harag tüzes lángra lobban,
az ökölbe szorított kezek lecsapnak,
új élet kél a győztes milliókban.
A szenvedés árja áttöri a gátat,
a zsarnok torán kél a győztes ének,
vége lesz végre a gyilkos szolgaságnak,
s azok is élhetnek, kik jól sosem éltek.
Vasvillát a kézbe, kaszát egyenesre,
harcra készülj, mit a világ nem látott,
te áldott és örök és dicső forradalom
váltsd meg ezredszer is újra a világot!
Reszkessetek
Reszkessetek zsarnok, pribék,
fegyvert ragad már a világ,
bár a gazság gátakat rak,
nem ismer többé akadályt,
Remegjetek rozzant várak,
mik életet s vért zabáltak,
pribékek, kik vért vedeltek,
csürhe, mik mindent felfaltak.
Ítélet jön, mérlegre állsz,
bűn és gazság kiviláglik,
elönt az ár: forradalom
tisztítja a bűn átkait.
Reszkessetek, a trón ledőlt,
fut a sötét a fény elől,
s hittel ragyogja a világ
a szabadság szent himnuszát.
Reszkessen
Reszkessen már zsarnok, pribék,
fegyverre mind - szabad a nép,
új hajnal int , az élet itt
a zsarnoknak szembe lép.
A véres irtózatok árja
zúdult vérben a világra,
mindent pusztított és rombolt
az erőszak vad hordája.
Vége már az iszonyatnak,
a sátán-gonoszság éje
eltűnik már, fényes hajnal
kél a poklok vak egére.
Széttöri a rab az igát,
börtön nyílik, láncok hullnak,
nincs kegyelem, nincs bocsánat
vérben fürdő gyilkosoknak.
S boldogín felzeng a világ,
dicső neved szent szabadság
ujjongva áldják a népek,
csodaszép lesz már a világ.
Üzenet
Csak verd a dobot, gyászinduló ez,
ezreket tiportak le a tankok,
a fegyvertelenek széttaposva
ma már csak hús és vér-cafatok.
Csak verd a dobot! A tiltakozás,
mert kiverték kezekből a fegyvert,
csak dühöngjön, ott a lelkek mélyén,
visszafelel itt az ágyú-dörej.
Csak verd a dobot! Peking, Hongkong,
holnap Taivan - te következel,
a rabság hang kong: fekete gyász,
tompán dübörög, de visszafele...
Csak verd a dobot! Míg a gaz pribékek
hitvány serege el nem pusztul,
hős, kemény léptek dübörögnek,
irtsd ki a gonoszt már magostul.
Csak verd a dobot! - fegyvert ragadva
a milliók egyszer visszaütnek,
ma még dobok, de holnap pergő-tüzek
a zsarnok fegyverre visszafelelnek.
Csak verd a dobot! Újra, örökké,
visszhangja döng már a szívekben,
míg ember él, nem pusztul a hit
a szabadság szent, igaz hitében.
